Faldekoráció, mely igazán különleges és elvarázsolja az otthonod hangulatát. Falióra segítségével ez is könnyedén megoldható lesz számodra. Lássuk, miért is érdemes megismerned ebben a tárgyban rejlő lehetőségek sorát.

A falióra kétségtelenül egy rendkívül népszerű termék napjainkban. Tipikusan egy olyan dekoráció a lakberendezés terén, amelynek nem tulajdonítunk különösebben nagy jelentőséget, pedig óriási változásokat hozhat az otthonunk horizontján.

Az időmérési igény már a kezdetek kezdete óta foglalkoztatja az embert. Szinte nem találkozhattunk olyan háztartással, ahol egy minőségi falióra ne kapna helyet. Nem is véletlen, hiszen mind a nappaliban, mind pedig a konyhában jó szolgálatot tehet az időmérő szerkezet.

Falióra története

Időmérésünk már az ősidők óta igazodott a csillagászati jelenségekhez. A kezdetek kezdetén még napóra segítségével mérték az emberek az időt. Ahogy a társadalom folyamatosan fejlődött, egyre inkább kialakult az igény rá, hogy hatékonyabb időmérési technológiákat sajátítson el az emberiség. A legújabb korig a mechanikus óra mutatta az időt. 

A mai értelemben vett első hordozható órák Peter Henlein műveként, körülbelül az 1500 években jelentek meg. Ezek még csak tulajdonképpen a zseb órák elődeinek számítottak, bár tény, hogy inkább tarisznyában hordták az időmérőt az emberek, mintsem a zsebükben. 1675-ben Huygens fedezte fel a hajszálrugót és ezzel született meg a hordozható órák ismert szabályozó eleme. Az első zsebórát 1847-ben a Cartier cég hozta létre. Az első karóra pedig 1928-ban született meg.

De hogyan is jön a képbe a falióra? Nos, a 17. század elején inkább a falióra tervezésére fordítottak időt. Ezt követően jelentek meg az első darabok, melyek természetesen csak a tehetősebbek engedhettek meg maguknak. Akkoriban a jelentősége teljesen más volt, mint napjainkban. Leginkább a modern kor tévéjéhez lehetne hasonlítani, mert presztízs kérdés volt, hogy valakinek volt-e az otthononában. Érdekesség, hogy alapvetően az óra mechanizmusa nem változott egészen a 19.századig.

Függetlenül attól, hogy megjelenésében természetesen számos változáson ment keresztül. Egy bizonyos ponton túl pedig eljutottunk a kvarcórához, mely a mai napig az egyik legnépszerűbb típus az óraszerkezetek között. A kvarc előnye az volt akkoriban, hogy megfizethető óra alternatívát kínált. Ebből következően már nem csak a gazdagok, hanem a szegényebb rétegek is megengedhették maguknak. Ezért vált hirtelen rendkívül sokoldalúvá. Közterületeken, otthonokban, közintézményekben előszeretettel használták ezt a nem mindennapi tárgyat.

A kezdetek kezdetén még csak a tehetős rétegek engedhették meg maguknak a faliórát. Mára már szerencsére számtalan verziójával találkozhatunk a piacon, ráadásul rendkívül korrekt áron hozzájuthatunk ezekhez a termékekhez.

2019 Designer Falióra Faldekoráció Falióra

Falióra felhasználása

A falióra rendkívül széleskörű felhasználási lehetőségeket hordoz magában. Használhatod a nappali dekoráció kiegészítéseként. Sokan előszeretettel alkalmazzák konyhában is, hiszen nem csak remek megoldás a fal dekorálására, de praktikus is! Gyarkolatilag otthonunk bármely szegletében használhatjuk, mint dekor alternatívát. Gondoljunk csak bele milyen cuki kis gyerek faliórákat lelhetünk fel a piacon, hogy a gyerekszoba dekorációt tökéletesítsük. Igazán különleges és szemet gyönyörködtető látványt nyújt egy dizájnos falióra.

Abban az esetben is remek választás ez a meseszép termék, ha szeretnénk lefedni az esetleges hibákat otthonunk falán. Egy óriás falióra segítségével ez is könnyedén megoldható.

Sokszor találkozhatunk szűk belterű helyiségekkel és ez nem feltétlen csak a panelra jellemző. Itt is segítségünkre siet a falióra, hiszen a falra felszerelve máris dekorálhatjuk az enteriőrt, anélkül, hogy elvennénk a rendelkezésre álló helyből.

Az előszobába is kiváló megoldás ez a remek termék. Gondoljunk csak bele, mennyivel kényelmesebb feltekinteni indulás előtt és ellenőrizni az időt, mintsem, hogy a telefonunkat próbálnánk előhalászni a zsebünből. Ráadásul kiválóan dísziti is a helyiséget.

Stílusok szerint

Régebben csak a klasszikus kerek falióra volt a jellemző és nagyjából minden háztartásban ugyanolyan küllemű termékek kaptak helyet. Mára már szerencsére minden népszerű stílushoz találhatunk megfelelő falióra alternatívát.

Mind a modern és letisztult skandináv stílus kedvelői, mind pedig a loft és klasszikus irányzatok szimpatizánsai találhatnak faliórát. Nem kell attól tartanod, hogy nem találsz az otthonod stílusához tökéletesen passzoló darabot a kínálatunkban.

Lássuk is, hogy kínálatunkból milyen falióra alternatívákat tudunk ajánlani a különböző stílusokhoz

Skandináv falióra

A letisztult skandináv stílus igazán népszerű manapság. Nem is véletlen, hiszen a kevesebb néha több elven alapuló irányzat segítségével igazán harmónikus életteret teremthetünk az otthonunkban. Pontosan ezeket a stílusjegyeket hordozza magában a skandináv falióra is. Tökéletesen alkalmas mindemellett a modern enteriőr díszítésére is.

Modern Skandináv Falióra Faldekoráció Falióra

Loft falióra

A loft stílus alapvetően a régi gyárépületek hideg és fémes vonalait követi a lakberendezés terén. Egy igazán erős, markáns és férfias stílusvilágot képvisel. A II. világháborút követően az elhagyatott gyárak helyiségeiből kisebb lakásokat készítettek, melyekhez lényegesen olcsóbban hozzá lehetett jutni.

Ezekbe az otthonokba költöztek be a különböző művészek és tulajdonképpen ennek hatására alakult ki a loft stílusa. Alapvetően a fémből készült falióra az, amely leginkább jellemzi a stílus sajátosságait.

55cm-es Óriás Modern Dekor Falióra Faldekoráció Falióra Color: Gold

Modern Faldekoráció

Kétségtelenül nem hagyható ki a modern stílus sem a gyönyörű faliórák sorából. A modern stílus nagyon hasonlít a minimálhoz, azzal a különbséggel, hogy lényegesen széleskörűbb szín és forma használatot enged meg. A modern faliórák kiválóan alkalmasak arra, hogy meseszéppé varázsoljuk az otthonunk hangulatát, anélkül, hogy komolyabb összegeket kellene költenünk dekorációra.

Természetesen már megjelennek a stílus horizontján a különböző LED technológiás és digitális falióra csodák is. Ezek a faldekorációk általában nem csak megjelenésükben, de funkcionalitásukban is érdekes lehetőségeket hordoznak magukban.

3D LED DIGITÁLIS FALIÓRA Faldekoráció Falióra

Klasszikus stílus

A klasszikus stílusra leginkább jellemzőek a magas belterű, fényes otthonok. Természetesen az ehhez tartozó íves, tömörfa bútorokkal tökéletesítve a vizuális élményvilágot.

Ezekre a faliórákra jellemző, hogy fából vagy vasból készülnek és remekül kiegészítik a retro enteriőr hangulatvilágát. Bátran használhatjuk a hálószobában, a nappaliban vagy éppen az előszobában ezeket a remek minőségű termékeket. A hatás garantáltan nem marad el.

Retro vintage falióra Faldekoráció Falióra

Falióra gyerekeknek

Bár nem kifejezetten lakberendezési stílust képvisel, mégsem hagyhattuk ki a faldekoráció alternatívák sorából a gyerekszobába készült órát sem. Természetesen itt is korlátlan lehetőségeink vannak. A hagyományos mintákon túl találkozhatunk különböző 3D falióra csodákkal is, melyek igazán lenyűgöző látványt nyújtanak.

Cuki Alpakkás Falióra A Gyerekszobába Faldekoráció Falióra

Összegzés

Összességében tehát elmondhatjuk, hogy a falióra rendkívül széleskörű felhasználási lehetőségeket hordoz magában. Rendkívül nagy előnye a faldekoráció ezen formájának, hogy könnyen és gyorsan felrakható, nem igényel szakemberi segítséget. Mindemellett pedig gazdaságos dekorációs lehetőséget kínál, melyet szinte kivétel nélkül otthonunk minden helyiségében használhatunk.

Stílusok tekintetében is rendkívül széleskörű a kínálat, hiszen minden népszerű irányzat esetében találhatunk megfelelő faldekoráció alternatívát magunknak.

Segítségével könnyen és gyorsan feldobhatóak a szűk belső terek is, hiszen nem szükséges elvennünk a rendelkezésünkre álló térből ahhoz, hogy tökéletesen elhelyezzük a terméket a szobában.

Tipikusan egy olyan termék, melynek korábban még elhanyagolták a jelentőségét, de szerencsére napjainkban már teljesen új megvilágításba került. A design is komoly változásokon ment keresztül. Gyakorlatilag minden irányzat megtalálható, így nem kell attól tartanunk, hogy nem találunk az otthonunkhoz tökéletesen igazodó darabokat.

Fadekoráció Nem csak otthonra

Kétségtelen, hogy napjainkban már a falióra felhasználási lehetőségei gyakorlatilag korlátlanok. Mivel számos egyedi és szemet gyönyörködtető mintát használhatunk, ennek köszönhetően könnyedén és gyorsan egyedivé varázsolhatjuk üzlethelyiségünk megjelenését is.

Gondoljunk csak a különleges retro falióra csodákra, melyek remekül mutatnak egy hotel vagy egy barokk stílusú vendégház enteriőrjében. Ezek a klasszikus, de szinte elpusztíthatatlan darabok garantáltan jó szolgálatot tesznek a vállalkozásod számára is. Mindig az a legfontosabb, hogy egyediek legyünk és kitűnjünk a tömegből.

Különösen azért, mert így fognak a visszatérő ügyfeleink emlékezni ránk és könnyen azonosíthatják cégünket egy olyan megjelenéssel, amelyre garantáltan emlékezni fognak.

Annak érdekében, hogy segítsük a falióra üzleti felhasználását és lehetőséget biztosítsunk rá, hogy különleges megvilágításba helyezd az éttermed, vendéglőd vagy éppen az irodád hangulatát, többféle stílusban kínáljuk ezeket a termékeket.

Fodrászatok és fogászatok számára is különleges és páratlan minőségű termékeket kínálunk, melyek mindegyike segít, hogy ügyfeleid emlékezzenek rád. Különösen, hogy ezek a faliórák kifejezetten az adott vállalkozás hangulatához igazodnak, mind működésüket, mind pedig megjelenésüket figyelembe véve.

Az éttermek számára szintén nélkülözhetetlen faldekoráció, hiszen nem csak dekorálhatunk vele, de mutatja is az időt a vendégeink számára. Így egy olyan kényelmi funkciót adhatsz ügyfeleidnek, mely még a tekintetüket is kényeszteti.

Iroda Faldekoráció

Az iroda szintén egy olyan helyiség, ahol fokozottan fontos a megfelelő megjelenés. Gondolj csak bele, hogy ügyfeleid, vendégeid első benyomása az iroda dekoráció. Ez alapján fogják megítélni a cégedet még azelőtt, hogy leültek volna veled tárgyalni. Érzed már te is, miért olyan égetően fontos, hogy megfelelő minőségű és megjelenésű dekoráció kapjon helyet a helyiségben?

Az iroda dekoráció részeként is alkalmazhatsz falióra csodákat, melyeket megtalálsz a kínálatunkban. Mind az előszoba dekoráció részeként, a hallban, a tárgyalódban gyarkorlatilag bárhol, ahol szeretnél igényes faldekoráció elhelyezést eszközölni. A modern stílustól kezdve egészen a klasszikus stílusú darabokig számos lehetőséget találsz arra, hogy elérd, ügyfeleid emlékezzenek rád.

Segítségünkkel olyan irodád lehet, amelyről mindig is álmodtál. Büszkén fogod bevezetni vendégeidet és Neked nem kell a falra tekintened, elég szemlélned tárgyalótársaid csillogó tekintetét, amikor észreveszik az új faliórádat.

Használd bátran a tárgyalóteremben is, hiszen elengedhetetlenül fontos egy pontos időmérő, hogy mindig nyomon tudd követni a tárgyalások időbeli kimenetelét.

Fokozottan ajánljuk tehát, hogy szerezz be egy minőségi faliórát az irodádba, mert drasztikus változásokat hozhatsz el az enteriőr hangulatába.

Falióra Fodrászatba

A fodrászatokba is tudunk kiváló minőségű termékeket ajánlani neked, hogy garantáltan lehengerlő megjelenést nyújt az ügyfeleid számára.

Ahogy sok más vállalkozásban, az idő itt is rendkívül fontos tényező, ezért garantáltan jó ötlet egy új falióra beszerzése. Biztosan ismerős az érzés, amikor az ügyfeleid várakozva arra, hogy sorra kerüljenek kínosan végigpásztázzák tekintetükkel a fodrászat berendezését.

Falióra Fodrászatba Faldekoráció Falióra

Ezekben az esetekben határozottan oda kell tenned magad a dekorációt illetően, ha szeretnéd, hogy emlékezzenek rád. Természetesen a pontos és precíz munkavégzés legalább ugyanennyire fontos. Egy falióra segítségével lehetővé teszed számukra, hogy ne kelljen ülve bogarászni a telefonjukat, hogy megnézhessék az időt. Ráadásul, ha a Decorstar által kínált kiváló minőségű falióra arzenálból választasz magadnak, még egyedivé is teheted a helyiség hangulatát.

Garantáltan el fogod érni a kívánt eredményt a segítségünkkel, ráadásul nem kell óriási összegeket elköltened az új faldekoráció alternatívára. Könnyedén beszerezheted tőlünk pár ezer forintos költségért.

Kifejezetten fodrászatok részére is kínálunk termékeket, melyekkel nem találkozhatsz bárhol a piacon. Számunkra rendkívül fontos, hogy ezek a termékek egyediek, halk működésüek és szemet gyönyörködtetőek legyenek.

Faldekoráció a gyerekszoba horizontján

Kétségtelenül remek megoldás arra, hogy megtanítsuk már a kezdetekben gyerekeinket az idő kiolvasására egy remek falióra. Segítségével dekorálhatjuk is a helyiséget és közben játszva tanulhatják a gyerekek, hogyan olvassák le a pontos időt az óráról.

A gyerekszoba falióra tekintetében, gyakorlatilag végtelen a lehetőségek tárháza. Többféle mintával, mesehősökkel, színekkel operálhatunk. Ennek köszönhetően pedig garantáltan találni fogunk olyan óra alternatívát, mely tetszeni fog a gyerekeinknek is.

Természetesen stílusok tekintetében sem kell kompromisszumokat kötnöd, mert minden irányzathoz tudunk remek terméket ajánlani neked. A népszerű mesehősök szinte mindegyikét megtalálhatod mintaként a webáruházunkban.

Ha szeretnéd egy igazán egyedi és különleges faldekoráció segítségével kényesztetni a gyerekeket, akkor ne habozz rendeld meg most ingyenes kiszállítással az új órát a gyerekszobába!

Rendelj te is egy kiváló minőségű falióra alternatívát, melynek segítségével új fényében ragyoghat az otthonod!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük